BEMUTATÓ

Kedves Olvasó!


A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának Zenepedagógia szakiránya 2003-ban létesült azzal a céllal, hogy mindazoknak, akik Erdélyben, Kolozsváron szeretnék folytatni egyetemi szintű zenei tanulmányaikat, ehhez magyar nyelven kínáljon lehetőséget.
Végzős diákjaink államilag elismert zenetanári oklevelet kapnak. Zenepedagógia szakunk jellegzetessége az egyedi és összetett tanmenet, mely a diákoknak szélesebb körű elhelyezkedési lehetőséget biztosít a tanulmányok elvégzése után. Nálunk a diákok a kötelező tantárgyak mellett (zeneelmélet, szolfézs, diktálás, zenetörténet, összhangzattan, ellenpont, formatan, hangszerelés, folklór, kántó, furulya, karvezetés, kórus stb.) egyházzenei szakképesítésben is részesülhetnek. Diákjaink egyéni vagy kiscsoportos órákon tanulnak orgonát, egyházi éneket, illetve kántorizálást.
A felvételi vizsgát Zenepedagógia Szakunk nem köti zeneiskolában megszerzett érettségi bizonyítványhoz. Vannak diákjaink, akik Református Kollégiumokban, vagy más profilú középiskolai intézményekben érettségiztek, és magánúton szerezték zenei ismereteiket. A kezdő szintű diákokat tanáraink fokozott gyakorlati hozzáállással segítik a minél magasabb professzionális szint elérésében. Az alapképzés időtartama, a bolognai rendszernek megfelelően 3 év (6 szemeszter). Végzős diákjaink 2 éves mesteri képzésen folytathatják tanulmányaikat Zenepedagógia Szakunkon, a Teológia-Zene-Nevelés magiszteri szakcsoportban.
Diákjaink minden állami egyetemistát megillető jogokkal élhetnek: bentlakás, tanulmányi- és érdemösztöndíjak, utazási kedvezmények, külföldi ösztöndíjas részképzések, stb. Külföldi kapcsolatainkat folyamatosan bővítjük, ezáltal különböző Erasmus ösztöndíjakat tudunk biztosítani tanszékünk diákjainak.
Akadémiai szintű infrastruktúránkhoz tartozik a 4000 kötetet számláló zenei könyvtárunk (kották, szakirodalom, jegyzetek), audíciós termünk, informatika laborunk, gyakorlótermeink, korszerű és modern zenei felszereléseink, valamint jó minőségű hangszereink, melyek mind diákjaink szakképesítését szolgálják.
Tanári karunk dinamikus és kompetens szakemberekből áll. A zenei gyakorlat terén közreműködünk számos kolozsvári kulturális és oktatási intézménnyel (a Zeneakadémiával, az Állami Magyar Operával, a Zenelíceummal, a Református Kollégiummal), így diákjaink már egyetemistaként betekintést nyerhetnek ezeknek az intézményeknek mindennapi életébe, ami megkönnyíti későbbi zenei pályaválasztásukat.
Célkitűzésünk, hogy jól felkészült zenetanárokat képezzünk!
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a felvételi vizsgára!
A vizsgaidőpontokat, és technikai információkat illetően, lásd a hivatalos honlapunkat is:

http://rt.ubbcluj.ro/Tanszekek/ZPT/zpt.htm


6 mai 2012

A kolozsvári BBTE-RT Kamarakórusa - rövid ismertetés

A kolozsvári BBTE-RT Kamarakórusa”

 

A kolozsvári BBTE-RT Kamarakórusa” a Babeş - Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenepedagógia Tanszékén alakult 2005 februárjában. A kórus rövid fennállása ellenére gazdag és széleskörű repertoárt mondhat magáénak. Koncertjeiken a gregoriántól a gospel-ig számos mű hangzott el, ezúttal is gazdagítva a hazai kóruskultúrát.
   
 





 CD felvételük (ORIENS 2005) Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Rembert Schleicher és Harmat Artúr műveket tartalmaz.










A kórus rendszeresen szerepel az egyetem és a kar hivatalos rendezvényein (díszdoktor avatás, konferenciák, karácsonyi- és évvégi koncertek, ballagás). 
Ezenkívül számos erdélyi város meghívottja (Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Zilah, Székelykeresztúr, Sepsziszent-györgy, Kovászna, Barót stb.).


 


Szinte minden évben, nyaranta külföldi turnékat szervez. Így 2007–ben nemzetközi koncertkörúton vett részt Ausztriában és Magyarországon, amikoris a tizenkét nap alatt kilenc koncertet énekelt Pápán, Sopronban, Bécsben, a híres Schlierbach-i apátságban, a festői Altmünsterben, Salzburgban  és Linzben.




Három évvel fennállása után a kórus nemzetközileg is ismerté és elismerté vált. 2008-ban és 2010-ben a Gorizia-i (Olaszország) “A.C.Seghizzi” nemzetközi kórusverseny meghívottja volt. 





  


Ezen a versenyen 2008-ban  a lánykórus első díjat nyert a szabadon választott művek kategóriájában, 2010-ben pedig a vegyeskar egy ezüst és két bronz helyezést ért el a „Musica Mundi” nemzetközi kórusszervezet által felállított pontrendszer szerint. 

 ***
A kórus, mint általában a diákkórusok, minden ősszel „újraalakul”. Az elmúlt évek során több mint száz diák énekelt a kolozsvári BBTE-RT Kamarakórusá”-ban. Ezek nagyrésze zenepedagógus volt, de érkeztek más szakokról is. Ez a jó hangulatnak és társaságnak is köszönhető. A turnék, kórushétvégék és a születésnapok közös megünneplése alkalmat ad, a zenei élmények megélése és a közös munka öröme mellett, a lazitásra, kikapcsolódásra, egymás másabb oldaláról való megismerésére, egy igazi közösség összekovácsolódására.